Legutóbb mikor írtam, még a világ legboldogabb embereként éltem...boldog párkapcsolatban Dórival. (U) De ez már a múlté. Hogy miért? Néha még nekem is felfoghatatlan a maga valójában. Röviden, tömören kb. ennyi: Én makacs voltam, Dóri makacs volt, és mint tudjuk, ezeknek az eseteknek sosincs jó vége. Hát most sem lett. Hibáztatni senkit nem akarok, mert mindketten elrontottuk, de szerintem azért egy jeles napot, egy fordulót elég kínos elfelejteni. Márpedig ez történt. Dóri elfelejtette november 27-ét, a 8. hónapfordulónkat. Semmire nem voltam ennyire érzékeny, mint erre a napra. Mindenesetre itt elszabadult a pokol. Innentől kezdve csak veszekedtünk, veszekedtünk, és veszekedtünk minden apróságon, amin egyáltalán nem kellett volna. Kiöltük egymásból azt a lángoló szerelmet, ami mind a 7 hónapon át jellemezte a kapcsolatunkat. Főképp én belőle.
Nem ragozom tovább, eljött a csattanó, amikor már nem bírtuk tovább a sok vitát, és november 4-én szakítottuk. Félig-meddig közös megegyezés alapján.
Ezután hónapokig pokolian éreztem magam. Egyik lánytól a másikhoz sodródtam. Azt hittem így könnyebb lesz felejtenem. De nem. Mindenkiben csak Dórit kerestem. Nem találtam. Egyik kapcsolat a másik után, egyik szakítás a másik után, szép lassan már nem is érdekelt annyira a dolog. Nem tudtam szerelembe esni. Dórit szerettem, ami szerintem érthető - mégis csak ő volt az első igazán komoly kapcsolatom; egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből.
Aztán ez az áldatlan állapot is megváltozott. Megismertem egy lányt, akit nevezzünk Petrának. Vele minden kezdett jóra fordulni. Az mindennapjaimba kezdtek visszatérni a színek, kezdett visszatérni az életkedvem. Találkozgattunk, randizgattunk, aztán összejöttünk. Nagyon jól elvoltunk kisebb-nagyobb nehézségek árán. De az élet fura játékának köszönhetően most is melléfogtam. Tényleg jól éreztük magunkat egymás társaságában, karjaiban, de ennek ellenére árkot ásott közénk Petra zárkózottsága, ami esetenként már-már depresszió gyanús tüneteket produkált. Ezt nem tudtam feldolgozni, elviselni, és ez megrontotta a kapcsolatunkat. Rövid időn belül szakítottunk.
A családi életem sem lett fényesebb. Sőt...még inkább tovább romlott.
Így alakul életem sötétebbik oldala.
Félreértés ne essék: most kaptam egy reménysugarat, hogy bizonyos dolgok rendbe jöhetnek.
Legközelebb a jó dolgokról is mesélek. Most viszont abbahagyom az írást, az óra 22:18-at üt.
Jó éjt Blogbújók.
